Szent Miklós a hajózók védőszentje!

Patara városában a kolostori életet során, a tanulás és sportoláson kívül más teendője nem volt. Így a mintegy 180 cm magasságú fiatalember, aki napi több órát töltött tornával, egy szikár minden erőpróbát kibíró alkat lett. Kitűnő úszó volt, néha több kilométerre beúszott a tengeren. Így történhetett meg, hogy egy tengeri út alkalmával a bajban bátran vetette magát a habok közé, hogy segítsen másokon. Egy ilyen cselekedete után, amit csodának hittek az emberek, vált a hajózók védőszentjévé.

Az eset 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történt.

Akkoriban is rendszeresen zarándokoltak az emberek a Szentföldre. Ezt tette az ifjú Miklós pap is. Ezek a zarándoklatok, ősszel történtek, amikor nem volt olyan nagy meleg. Igen ám, de ilyenkor a tenger az egyik pillanatról a másikra kiszámíthatatlanul viharos tud lenni. Ezért a zarándoklatra tartó hajók, biztonságból egymáshoz közel, konvojszerűen haladnak. Ezen az úton is kitört egy váratlan vihar. Miklós pap hajója mellett alig száz méterre haladó hajónak az orrvitorla árbóca kitört, ennek helyre tételéhez legalább két ember kell. Ki is mentek elvégezni a munkát, de mind kettőt lesodorták a hullámok. Tudni kell, hogy ezek a kishajók 3-5 fős személyzettel rendelkeztek, így nem volt ki megjavítsa a hajót, ami ez által süllyedésre volt ítélve. Valamint azt is tudni kell, hogy aki viharban a tengerbe esik, annak nincs túlélési esélye! A helyzetet látva Miklós pap, gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és elsőként a két fuldokló tengerészt mentette ki, és ezt követően kapaszkodott fel a tehetetlenül hánykódó hajóra, ahol egymaga helyezte vissza az orrvitorla árbócát, majd megköszönve Istennek a segítségét, imádkozni kezdett. Közben a megrémült és a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó stabilizálódott, és amikor kimerészkedtek a fedélzetre, egy a hajójuk elejében imádkozó embert láttak. Mindenki arra gondolt az ismeretlen megjelenésével, hogy valami égi Szent segített rajtuk. Az ima befejeztével, pedig szemük láttára belevetette magát a habok közé és eltűnt. Ez a tengerbe ugrás egyet jelentett az odaveszéssel, s ezért ezt egyszerű ember nem tehette. Amikor elcsendesült a vihar, mindenki megdöbbenésére, a vízbe esett halott tengerészek nyugodt álmukat aludták a hajófenéken. Miklós, zarándokútról hazafelé ellátogatott Anatólia fővárosába, Myrába. Itt legendás körülmények között püspökké választották. Majd később, amikor a Jeruzsálemi út tengerészei közül néhányan Myrába jártak, hálaadásra betértek imádkozni a templomba, ahol Szt. Miklós püspökben felismerték a hajójukon a viharban imádkozó személyt, s ettől kezdve a tengerészek hozzá imádkoztak a bajban, és így a védőszentjükké vált.