Nagyüzem Mikulásfalván
A Magyar Mikulás november 2. óta fogadja kedves látogatóit a nagykarácsonyi Mikulásházban található dolgozó szobájában, s eddig több mint 7000 látogatóval találkozott.
Az elmúlt hétvégén megnyílt a Karácsonyi Sátor, a Betlehem és a Szeretetposta is, így a fesztivál helyszíneinek száma tízre nőtt. Korábban már megnyitásra került a Mikulásház, a Játszóház, a Karácsonyi Múzeum, a Megyék Karácsonyfái, a Zöld Karácsony Óriás Társasjáték, az Adventi Vásár, a Mézeskalács Házikó, a Mikulás Cukrászda.
Emellett karácsonyi hangulatú lovas kocsival is bejárható Mikulásfalva, sőt hétvégén már a kisvonat is közlekedik a helyszínek között.
Zöld Karácsony Óriás Társasjáték
A Zöld Karácsony Óriás Társasjáték során egy olyan utazásra hívják a kicsiket, amelyben eljutnak a négy évszakba, négy állat lakóhelyére és megtanulják, hogyan kell gyűjteni a hulladékot, hogy e csodálatos világunk, a Föld fennmaradhasson.
A játék az Öko – Ferr Kft. szakmai támogatásával, Bubutimár Éva tervei alapján került megvalósításra a Rendezvénycsarnokban. A játékhoz bábjáték is kapcsolódik, mely a Játszóházban tekinthető meg.
Megyék Karácsonyfái
Az ünnephez kapcsolódóan lehetőséget biztosítunk a Megyék Karácsonyfáinál, hogy minden látogató saját megyéje karácsonyfájára felhelyezze a hozott díszt, illetve a díszek a Játszóház kézműves foglalkozásain is elkészíthetők.
A hétvégén a Zöld Karácsony bábjáték, Don Pedro interaktív bohócműsora, Mesecsokor élőszínház és bábműsor, Télapó az erdőben bábjáték szerepel a programban. A pontos kezdési időpontok és helyszínek az információs táblákon (hóember) és a www.mikulasfalva.com honlapon találhatók.
Ingyenes Adventi Koncert Sorozat
Az Ingyenes Adventi Koncert Sorozat keretében József és Kata előadásában operett slágerek és karácsonyi dalok hallhatók december 2. – án (pénteken) 18.00 órakor a Játszóházban.
Kézműves foglalkozás
A Játszóház kézműves foglalkozásain az ERFO Hobby kreatív termékeit használjuk, melyek összeállítását és elkészítését a gyerekek örömmel végzik. A komplett csomagok beszerezhetők a Manótanodában is.
A Mikulásfalva és a tibi KID közös rajzpályázatot hirdet „Mikulásfalvi élményeim” címmel. A részletek a Játszóházban berendezett tibi KID sarokban illetve a honlapon találhatók.
Levelek és ajándékok
A Magyar Mikulás számos levelet, rajzot és ajándékot kap. A minap a felvidéki Marcelházáról kapott ajándékot Slávik Zsókától a következők kíséretében:
Kedves Mikulás!
Szívem minden szeretetével és Angyali áldással kívánok boldog Karácsonyt! Küldök egy apró kis meglepit, egy adventi koszorúcskát, hogy a Mikulás is kapjon ajándékot!
Tisztelettel egy nagyra nőtt, lélekben örökké kisgyerek: Zsóka
A Mikulás továbbra is várja a leveleket, üdvözleteket. A címzés egyszerű:
Mikulás, 2425 Nagykarácsony
2011. november 30.











Mikulás Fesztivál

