A Mikulás csodadolog, de csak hónapokig tartja el a vállalkozást

Mesefalu: nem csak álom

 

Nagykarácsony – A település rendezési tervének elfogadásával a képviselőtestület zöld utat nyitott a nagy mesefalu, Mikulásfalva építését szolgáló törekvésnek Nagykarácsonyban.

A „Mikulásfalva Mesefalu” Fejlődéséért Fejlesztési Alapítvány megalakulása óta elkötelezett csapat dolgozik azon, hogy megvalósuljon a nagy álom.

Mérföldkőhöz érkeztünk. A képviselőtestület csütörtökön elfogadta a rendezési tervet, amely zöld utat nyitott a beruházásnak – jelentette be Scheier Zsolt polgármester szombaton a Nagy „Karácsonyi” Találkozón.

A település első embere utalt arra a kitartó, heti rendszeres üléseken egyeztetett munkára, amely jellemzi a beruházás előkészítését az utóbbi időszakban. Mészáros Géza, a Mikulásfalva Kft. ügyvezetője hozzátette: Azt szeretnénk, ha a falubeli gyerekek, és akik ide látogatnak, nagyon boldog emlékekkel menjenek haza.

Grabarics Gábor, a térség sikeres vállalkozója büszke a gyökereire. Nagykarácsonyi, Az alapítvány kuratóriumi elnökeként maximálisan az ügy mellé állt, mindent megtesz a Mikulásfaluért.

A rendezési terv léte valóban mérföldkő, mert anélkül a település nem vehet részt a pályázatokon – mondta Grabarics Gábor a tájékoztatón. A terv már négy évvel ezelőtt kilencven százalékban elkészült, ám a képviselőtestület nem vitte végig a folyamatot, ami súlyos hiba volt. Közben változtak a jogszabályok, át kellett dolgozni az egészet.

A kuratóriumi elnök szerint szeretnék is, ha sokan építkeznének, és vendégfogadásra alkalmassá tennék a falunak azt a szélét. Erre mostantól lehetőséget is ad a rendezési terv. A Mikulás-járás csodatörténet, ám legfeljebb egy-másfél hónapig képes eltartani a vállalkozást. A gazdaságosság érdekében a létesítményt olyan tartalommal kell megtöltenünk, amely az év minden szakában – nyáron is – Nagykarácsonyba vonzza azokat a turistákat, akik igényes, tiszta és nyugodt környezetben szeretnének pihenni. Fő cél: a települést bekapcsolni a falusi turisztikai hálózatba, amely nemcsak vonzerő, de munkahelyeket is teremt.

Az Alapítvány támogatja a Mikulásfalva Kft.-t, kuratóriumi tagjai próbálnak pénzt – mégpedig nagyon sokat – szerezni a falura. Első körben a Mikulásházat építenék fel, majd később kiegészítenék az egész völgyet, a pataktól a vasúti töltésig. „A kiviteli terveket is megrendeljük heteken belül”, mondta Grabarics Gábor. A kuratórium titkára, Szőke Tünde azzal folytatta, hogy a turisztikai fejlesztés az irány, amelyet az ország előírt magának. A nagykarácsonyiak tehát jó úton járnak. A szombati találkozón felsorakoztatták azokat az alkotásokat – terítőket, képeket, játékokat, faragott ajándékokat – amelyeket a helybéli emberek készítettek, mellettük ott voltak a teremben azok a gyermekrajzok is, amelyek támpontot adnak, hogy a leendő vendégek hogyan képzelik el a Mikulásfalva Mesefalut. A szakember ezekkel a látványosságokkal igazolta, hogy van mire építeniük a falusi turizmus terén.

  • Az alapítványi összefogás meghozza gyümölcsét: megépül a Mikulás-paradicsom – csak a forrást kell megtalálni rá.
  • Az évtizedek óta gyerekek ezreit fogadó Mikulásház és játszóház helyett valóságos csodavilág várja mindazokat, akik telente – sőt akár nyaranta – ellátogatnak a magyar Mikulás otthonába.
  • Olyan tartalommal töltik meg a Mesefalut, ami egész évben vonzza az igényes falusi turizmus híveit.

 

Körmendi Erzsébet

Mikulás FesztiválMikulás Fesztivál

November 2.-án megnyitja kapuit a 16. Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban és december 23.-ig várja a látogatókat.

CsoportMikulásház

Csoportos jelentkezés

20 főnél nagyobb csoportok jelentkezését Rózsa Tündér az alábbi számon várja: +36/20/362 63 56

TelapoMikulás

Gyertek el a dolgozószobámba, ahol várlak Titeket minden nap, felülhettek a Csillagjáró szánra, megetethetitek a Szánhúzó szarvasokat, megtekinthetitek a Manóvilág kiállítást.

Küldd el kívánságaidat, kéréseidet, esetleges kérdéseidet a Mikulásnak, aki sok szeretettel várja azokat.