A Magyar Mikulás szeretettel várja a gyerekeket
2011. november 7.
Múlt hét pénteken ünnepélyesen is megnyitotta kapuit a 16. Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban, mely december 23. –ig tart nyitva. Több mint 10 helyszínen 200 – nál is több program kerül lebonyolításra az 52 üzemelési napon.
Az eseményre határon túli magyar gyerekek érkeztek Délvidékről (Kórógy), Felvidékről (Madar) és Kárpátaljáról (Beregszász).
A faluban lakó Magyar Mikulás megújult dolgozó szobájában várja a kicsiket és nagyokat. Segítői, a Mikulásfalvi Manók fogadják a hét közben érkező csoportokat, s kalauzolják őket helyszínről helyszínre. Hétvégenként is találkozhatunk velük Mikulásfalva utcáin.
A Zöld Karácsony Óriás Társasjáték során egy olyan utazásra hívják a kicsiket, amelyben eljutnak a négy évszakba, négy állat lakóhelyére és megtanulják, hogyan kell gyűjteni a hulladékot, hogy e csodálatos világunk, a Föld fennmaradhasson. A játék az Öko – Ferr Kft. szakmai támogatásával, Bubutimár Éva tervei alapján került megvalósításra. Az idei esztendőben a Mikulás az ajándékát természetes anyagú, kis zsákokban adja át.
Az éremverő gépen mindenki elkészítheti saját emlékérmét, s választhat a Mikulás, az angyal és a fenyőfa motívum között.
Az ünnephez kapcsolódóan lehetőséget biztosítunk a Megyék Karácsonyfáinál, hogy minden látogató saját megyéje karácsonyfájára felhelyezze a hozott díszt, illetve a díszek a Játszóház kézműves foglalkozásain is elkészíthetők. A határon túli gyerekek és a budapestiek is külön fát kaptak.
A méltán népszerű attrakciók – Szarvas Kert, Manóvilág kiállítás, Szeretetposta, Játszóház,stb. – továbbra is megtalálhatók Mikulásfalván.
Szombaton elkezdődtek a színielőadások is a Játszóház színpadán. Bemutatták a Zöld Karácsony bábjátékot illetve a Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Egysége „Dunapentelei Betlehemes” élőjátéka, míg vasárnap az Aranyalma Egység „Holle anyó” előadása aratott nagy sikert.
Jövő hétvégén a Zöld Karácsony bábjáték mellett élőszínház keretében bemutatásra kerül „Cirkusz a jégen” előadás. November 18.-án, pénteken elkezdődnek az Ingyenes Adventi Hangversenysorozat koncertjei is a Játszóházban. Színpadra lép a Harmonika és a Fúvószenekar 18.00 órai kezdettel. November 19.-én, szombaton 14.30 órai kezdettel kerül előadásra a Bőröndmese gyermek musical, melynek főszerepében - a Megasztárban feltűnt – Patai Anna szerepel.







Mikulás Fesztivál

