Karácsonyi mesék

Karácsonyi mese

Helen Bereg

Egy macifiú állt a barlang bejáratánál. Már nagyon készült a téli alvásra, de az idén úgy gondolta megvárja a karácsonyt. Még eddig soha nem maradt fent. Olvasott egy könyvet, amiben azt írták, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Tegnap reggel ugyanígy itt állt, és valami csoda történt vele.

Erdei Karácsony

Bosze Balázs

Ezen a télen hamar leesett az első hó. Nagy, hízott pelyhekben esett, puhán és fehéren.Pici, a kétarasznyi kisfenyő még aludt. Mire felébredt, ruhácskáján észrevette azt a fehér micsodát, miről nem tudta, hogy mi az. Hideg volt kicsit, de szép és csillogó!

Anya karácsonyi meséje

Szabó Palócz Attila

Bambi már vagy egy fél órája egy újsággal a szájában szaladgált fel s alá. Úgy, ahogy a rajzfilmekben látta, amikor a házőrző kutyák felveszik szájukkal a fűről az újságot, amit a postás bedobott a kerítésen. Nagy sietve rohannak vele gazdijukhoz, aki már a reggelihez készülődik.

Karácsonyi mese a halacskáról, aki plakátra került

Suze néni opti-meséje

Egyszer volt, hol nem volt, egy erdőben, egy patak mélyén élt egy halacska, aki nagyon szeretett a kis erdei patak mélyén élni. Tavasszal látta, ahogy kirügyeznek a fák, állatkák járnak inni a patakhoz, és sok barátja volt, a vízi állatok között, például a víziló, a vidra...

Mese a karácsonyról, az önfeláldozásról és a szeretetről

Valamikor réges régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék...

Kiskarácsony

Béres Attila

Anikó minden évben észreveszi, hogy ő már nagylány. Nem úgy mint tavaly, amikor még kicsi volt, csak azt gondolta, hogy nagy, hanem tényleg. Legutóbb karácsonykor jelentette be, hogy ő már nagy, és mindent tud. Vajon mi lehet az a minden?

A gyertya története

Az év egyik legszebb ünnepe felé közeledve úton-útfélen, az összes karácsonyi vásárban a sok-sok apró, illetve nagyméretű csecsebecse, ajándék mellett mindenhol kapható gyertya. Kicsi és nagy, gömbölyű és szögletes, illatos és szagtalan, egyszóval: rengetegféle színű, formájú és méretű. Mert a gyertya elengedhetetlen kelléke, dísze az ünnepeinknek...

A karácsonyfa szimbólumai

Karácsonykor fenyőt vásárolunk, és díszeket akasztunk rá. A fának, a rá akasztott díszeknek fontos jelentősége van. Mini szimbólum-szótárunk abban segít, mely jelképeket válasszuk karácsonyfánkra. Mást, ha családi boldogságunkat erősítenénk, mást, ha új szerelem után vágyakozunk, mást ha spirituális beteljesülésre vágyódunk és mást, ha anyagi helyzetünket akarjuk javítani.

A karácsonyfa története

Valamikor réges-régen kicsiny zöld fenyőfácska álldogált az erdő szélén, azt sem tudva, honnan jött - egyszer csak kinőtt a földből és itt volt. Előtte pázsitos tisztás terült el, mögötte sűrű sötét erdő.

A kis betlehemi csillag

Maria Loley

Karácsonyi mese felnőtteknek - A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál...

Napkeleti bölcsek

Karácsony táján mindig előkerül az az evangéliumi rész, amikor a napkeleti bölcsek, ezek a titokzatos vándorok, meglátják a betlehemi csillagot, és elindulnak, követik Betlehembe. A templomokban úgy is megemlékeznek róluk, hogy kiállítják a szobraikat a jászol mellé. Ott állnak, az egyiknek a kezében az arany, másiknál a tömjén, a harmadiknál a mirha...

Egy csillag története

A világmindenség teremtésekor az Úristen összegyűjtötte a csillagokat. Köztük volt a mi napunk is. Végignézett a nyüzsgő sokaságon és beszédet intézett hozzájuk...

A fenyőfa

Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa; jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők, jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kis fenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte...

Szaloncukor eredete

Jellegzetes karácsonyi csemege a szaloncukor, amelyből ma nagyon sokfélét vásárolhatunk. A szaloncukor híres mestercukrászok műhelyeiben született a múlt században, és csak nálunk maradt hagyományos ünnepi édesség. Ez a finomság otthon is elkészíthető.

Eredeti szaloncukor receptje

A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt, mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot fújnánk.

Mikulás FesztiválMikulás Fesztivál

2013 november 15-én pénteken nyitja meg kapuit a 18. Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban és december 22-ig várja a kedves látogatókat.

CsoportMikulásház

A 20 főnél nagyobb csoportok jelentkezését Gabriella várja az alábbi számon: +36/20/279 1004

TelapoMikulás

Gyertek el a dolgozószobámba, ahol várlak Titeket minden nap, felülhettek a Csillagjáró szánra, megetethetitek a Szánhúzó szarvasokat.

E.mailKüldd el kívánságaidat

kéréseidet, kérdéseidet a Mikulásnak, aki sok szeretettel várja azokat.