Falubeliek találkoztak két helyszínen is szombaton

 

Kisapostag, Nagykarácsony – Jeles események voltak a két településen szombaton. Kisapostagon falunapot ültek a lakók, Nagykarácsonyban találkozóra várták az elszármazottakat.

Forró volt a hangulat Kisapostag sportpályáján szombaton…

Szombaton délután a nagykarácsonyiakon is látszott, meggyötörte őket a tűző nap – a fellépőket sem a színpad előtti székekből, hanem az árnyékból figyelték. A rendezvény erejét azonban nem tudta kiszívni a nap, sőt, egyre inkább megerősödik: idén sokkal többen voltak, mint tavaly, az első „Nagy Karácsonyi” Találkozón. Scheier Zsolt polgármester szerint tavaly találták ki ezt a rendezvényt, hogy visszacsábítsák – ha csak egy napra is – az elszármazottakat, és tájékoztassák őket a falu fejlődéséről. Ezúttal a Mikulásfalva beruházás eredményiről számoltak be, jelesül arról, hogy elfogadták a település rendezési tervét, amely utat nyitott a mesefalu építésének. Az egyik Nagykarácsonyból származó vendég, Bückert Rolandné például nagyon jó kezdeményezésnek tartja ezt a találkozót, mindig szívesen látogat vissza gyerekkora falujába.

 

Körmendi Erzsébet

Mikulás FesztiválMikulás Fesztivál

November 2.-án megnyitja kapuit a 16. Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban és december 23.-ig várja a látogatókat.

CsoportMikulásház

Csoportos jelentkezés

20 főnél nagyobb csoportok jelentkezését Rózsa Tündér az alábbi számon várja: +36/20/362 63 56

TelapoMikulás

Gyertek el a dolgozószobámba, ahol várlak Titeket minden nap, felülhettek a Csillagjáró szánra, megetethetitek a Szánhúzó szarvasokat, megtekinthetitek a Manóvilág kiállítást.

Küldd el kívánságaidat, kéréseidet, esetleges kérdéseidet a Mikulásnak, aki sok szeretettel várja azokat.