Advent
A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap. Bod Péter ref. lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén:
"így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján."
Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.
Adventi angyalok
A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.
Adventi szokások
Az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen.
Az adventi naptár kitalálója
Adventi naptár már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládé meglepetések várnak a kíváncsi édesszájúakra".
Adventi koszorú
Az adventi időszak a karácsonyra való készülődés ideje, maga a szó is várakozást, eljövetelt jelent.
Adventi koszorúk gyertyái
A gyertyák színe akkor megfelelő, ha van köztük egy kék, egy piros, egy fehér és egy lila. Mind a négy gyertyácska egy-egy Angyalért ég, akik Advent idején leszállnak a mennyből körünkbe, s mindent megtesznek azért, hogy még szebb, és még boldogabb legyen az ünnep. Az égő gyertyákkal csalogathatjuk be Angyalainkat otthonunkba, s az égő láng energiájából merítenek erőt.
Advent angyalai
Advent angyalai Az első angyal, Advent első vasárnapján érkezik. Ezen a napon érkezik meg a mennyből az az angyal, akiért az első szál gyertya ég: Ő egy kék köpenyt visel, erről lehetne felismerni ha találkoznánk vele.





Boldog karácsonyt a világnak!
Mikulás Fesztivál

