Advent angyalai
Az első angyal, Advent első vasárnapján érkezik.
Ezen a napon érkezik meg a mennyből az az angyal, akiért az első szál gyertya ég: Ő egy kék köpenyt visel, erről lehetne felismerni ha találkoznánk vele. Azért jön, hogy közelebb terelje egymáshoz az embereket, akik közül a legtöbben ez időben csak magukkal vannak elfoglalva, s előfordul, hogy saját szeretteikre sem jut idejük. De, azok, akik ismerik az angyal érkezésének a napját, ráérezhetnek, amikor hozzájuk közel kerül. Ezen a napon szól először az angyal, s keresi azokat az embereket, akik meg akarják hallgatni őt.
A második angyal, Advent második vasárnapján érkezik.
Ezen a napon piros köpenyt viselő angyal száll le közénk a mennyekből, kezében egy nagy serleggel érkezik. Érte ég a piros gyertya. S miért hozza magával a Nap sugaraiból készült serleget? Mert, az angyal előre megfontoltan jön közénk, s egyetlen célja, hogy megtöltse az aranyserlegét valamivel, amire csak a Földön lelhet rá. Nagy utat tesz meg, hisz végig kell járnia az összes kontinens minden országát, a nagyvárosoktól egészen a tanyákig el kell jutnia, bekopog mindenhová, mert valami egyedi különleges dolgot keres. Mit kereshet annyira? Keresi a tiszta szeretet nyomait az emberi szívekben. Ezt a szeretetet gyűjti össze a napsugár serlegbe, s felviszi a mennybe. Oda viszi ahol már nagyon várnak rá: a mennyben élőknek, akik a serlegben összegyűjtött szeretetből fényt készítenek a csillagok számára. Ha ezen a napon felnézünk az égre, könnyen felfedezhető ahogy a mennyben lakók munkálkodnak odafenn.
A harmadik angyal, Advent harmadik vasárnapján érkezik.
Ezen a napon érezhetjük egy újabb angyal érkezését. Ő fehér színt viselve jön közénk. Egyik kezében egy csodálatos erejű fénysugár ragyog, s tervei vannak az emberekkel. Meglepi azokat, akiknek tiszta szeretet lakozik a szívükben, s ad egy darabkát a fény erejéből. Így a fény ragyogni kezd az emberek szívében, végigfut a teljes testükön. Nem tesz kivételt senkivel, nem hagy ki senkit a sorból, aki megérdemli, mind kap a fényből. Legyen szegény, vagy gazdag, szerencsés vagy szerencsétlen, egészséges vagy beteg… Mindenkit megszáll a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. Olyan harmónia alakul ki az emberi szívekben, amelyekre nagyon nagy szükség van a Földön.
A negyedik angyal pedig 24-én érkezik, hogy kerekké tegye az ünnepet.
Szent este hajnalán érkezik az utolsó angyal hozzánk. Lila köpenyt visel, s a lila színű gyertyát kell érte meggyújtani. Körbejárja az egész Földet, megnézi, minden rendben van-e. Lantot tart a kezében, és azon zenél, és énekel is hozzá. Ahhoz, hogy eljusson hozzánk az angyal éneke, alaposan oda kell figyelnünk a jelekre, s szívünknek és lelkünknek is tisztának kell lennie. A béke dalát énekli, sok kis angyal kíséretében. A dal annyira gyönyörű, hogy valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred és életre kel, így indul új élet tavasszal a Földön.





Mikulás Fesztivál

