Csábító programok egészen vízkeresztig

Mikulás Fesztivál — iszapkárosultaknak is

2010. november 4.

November 5-én, pénteken már tizenötödik alkalommal nyitja meg kapuit az Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban. A megnyitó közönségének soraiban idén kétszázötven olyan gyermek is ott lesz, akiknek családja a nyár eleji árvíz károsultja, vagy érintett volt a Veszprém megyei iszapkatasztrófában. Ha csak egy napra is, de megfeledkezhetnek a borzalmakról ezek a gyerekek, és élvezhetik a Mikulás csodavilágát. Elvégre a Mikulás legendája a jóságról és a szeretetről szól...

Iszapkárosult gyerekek

- Hagyomány nálunk a karitatív tevékenység, tavaly például hatszáz hátrányos helyzetű kisgyerek volt a vendégünk egy nagyszabású ajándékműsorra - mondja Mészáros Géza, a Mikulásfalva Nonprofit Kft. ügyvezetője. - Részesei vagyunk az úgynevezett „cipősdoboz-akciónak” is, ennek kapcsán kerültünk munkakapcsolatba két éve a Baptista Szeretetszolgálattal. Ők javasolták, hogy idén az árvíz- és iszapkárosult gyerekeket lássuk vendégül. A kicsiket egész napos rendezvénnyel, étkezéssel várjuk, és kipróbálhatják a komplexum valamennyi játékát, programját is. A kétszázötven kis vendég számára a „Mikulásfalva – Mesefalu” Fejlődésért Fejlesztési Alapítvány vásárolja meg a belépőjegyeket. Az esemény fővédnöke L. Simon László parlamenti képviselő, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke.

Mikulás dolgozószobája levélolvasás

A Mikulás Fesztivál a hivatalos megnyitót követően egészen jövő év január 6-áig várja látogatóit Nagykarácsonyban, számos programlehetőséggel. A Mikulást a dolgozószobájában kereshetik fel a látogatók, akik felülhetnek az udvaron kiállított Csillagjáró szánra, és megetethetik a szánhúzó szarvasokat is. Az Ajándék Ládikák meglepetést tartogatnak azok számára, akik otthonról hoznak cserebere ajándékot, a Jóság Kútjába suttogott csínytevések pedig megbocsátást nyernek. A játszóházban különböző játékok, kézműves foglalkozások és előadások várnak mindenkit.

Szarvas

A Szeretetposta bélyegkiállításán az 1989 óta kiadott adventi bélyegek és bélyegzők tekinthetők meg, és megnyitja kapuit Bubutímár Éva keramikusművész Manóvilág című kiállítása is. A Szalmalabirintusban kis vonat és lovaskocsi közlekedik, lesz adventi vásár is, hétvégenként pedig a rendezvénycsarnokban különböző előadások, koncertek, színjátékok, bemutatók szórakoztatják a gyerekeket. Részletes információkért érdemes felkeresni a www.mikulasfalva.com weboldalt is.

Dunaferr Hetilap
Szilágyi Irén

Mikulás FesztiválMikulás Fesztivál

November 2.-án megnyitja kapuit a 16. Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban és december 23.-ig várja a látogatókat.

CsoportMikulásház

Csoportos jelentkezés

20 főnél nagyobb csoportok jelentkezését Rózsa Tündér az alábbi számon várja: +36/20/362 63 56

TelapoMikulás

Gyertek el a dolgozószobámba, ahol várlak Titeket minden nap, felülhettek a Csillagjáró szánra, megetethetitek a Szánhúzó szarvasokat, megtekinthetitek a Manóvilág kiállítást.

Küldd el kívánságaidat, kéréseidet, esetleges kérdéseidet a Mikulásnak, aki sok szeretettel várja azokat.